Nemin (EUNE)
: Itt a vége a Kanyargó Rengetegnek!
Mondhatnak bármit: erőforrás, játékostábor, frissítések stb. A lényege az egésznek, hogy a Riot nem akar a jövőben többé a Twisted Treeline-al foglalkozni és ezért egyszerűen kiveszik, hogy még véletlenül se okozhasson semmi erőfeszítést a jövőben, ne foglaljon helyet, ne piszkítsa a klienst. ha már "kevesen" játsszák. 10 évig megvolt, az, hogy másra kell erőforrás (eddig se volt ezen a mapen dolgozó ember), nincs rá keret, lehetőség, hogy bent maradjon az hülyeség, pláne, hogy anno még a váltakozó játékmódok is futottak ezek alatt. Az, hogy a reworkjét feleslegesnek találják megint csak parasztvakítás. Ha valóban ráfókuszálnának, odatennék magukat és dolgoznának vele simán összejöhetne egy király játékmód, de most, hogy bejött a TFT, már nem akarnak újat kezdeni, egyszerűbb kivenni, hisz tény, sokkal kevesebben játszanak vele éppen azért mert a Riot se foglalkozott vele, így ne is csodálkozzanak. Az, hogy hogyan kezelik ezt, az a kérdés és ők inkább törlik, mint hogy törődjenek egy régi munkájukkal. Azt pedig ne is említsük, hogy elvileg "valami apróságot" fognak kapni az e játékmódosok. 10 éves játékmódra adnak majd egy ikon, emot vagy wardot kb, hát gratulálok, ebből is látszik, hogy már csak a baj van vele náluk, hisz rendes búcsúztatása sincs. Félreértés ne essék én sem voltam itt nagy játékos, csak megvan a véleményem arról, hogy a Riot hogyan kezeli a dolgokat a háza táján.
DannyT (EUNE)
: {{sticker:slayer-pantheon-thumbs}}
Pedig azt én is adnám, de tény, hogy már volt többször is. :D
Storiaron (EUNE)
: Na ezt nem tudtam. Esetleg tudod azt is, h Az msi event alatt mennyi az ingyenes szerezhető token?
Ezért ajánlott utánanézni a dolgoknak, mielőtt kritizálni kezdi az ember. Nem csak ennél, hanem úgy általában véve. Előbb gondolkodjunk, utána kérdezzünk.
Riot hozzászólás
WDMetrix (EUNE)
: VS EVENT
A Kitty cat Zoe alapból egy nem hivatalos leak, amiről már rég kiderült, hogy fake, de rengetegen bekajálták, főleg mert sajnos leadta ezt pár oldal is. Viszont kijött a promo videó, és ebből látni, hogy nem kellene mindent rögtön elhinni. https://twitter.com/Lol_CIS/status/1102981533760147467
Riot hozzászólás
Riot hozzászólás
PowerPein (EUNE)
: Ahrinak
> [{quoted}](name=PowerPein,realm=EUNE,application-id=ivlaXAN5,discussion-id=XdwOpsuT,comment-id=00000000000000000000000000000000000000000000000000000022,timestamp=2019-02-07T14:33:21.547+0000) > > Mi > > (elkezdem, mert úgy látszik, hogy a párbeszédre már nincs kapacitás XD ) kecskéket
PowerPein (EUNE)
: Ahrinak
"Gregori" válasza: ...porók...
PowerPein (EUNE)
: Ahrinak
...halszálkával...
PowerPein (EUNE)
: Ahrinak
...megjelent...
PowerPein (EUNE)
: Ahrinak
...sakkoztam...
PowerPein (EUNE)
: Ahrinak
...klausztrofóbiás...
PowerPein (EUNE)
: , hogy
...epret...
Riot hozzászólás
Slyr (EUNE)
: Azok Már mind troll Pickek Az az előttieket nézd meg de egy statisztika nem adja vissza azt amit az ADC csinál zoéval nem is tudok játszani ott már berágtam én is trollkodtam bukják mások is az LP-t ne csak én
És még te panaszkodsz? :D Trollkodsz, mert mások is. Honnan tudod, hogy azok a trollok is nem így voltak, hogy csak azért trollkodtak, mert az ő meccsüket is tönkretették? Ezzel a felfogással egy véget nem érő troll-lánc lesz csak. Ha pl téged állandóan piszkálna valaki a suliban, akkor te is piszkálnál másokat, csak mert "velem is csinálják"? Ez csak azt mutatta meg, hogy te sem vagy jobb azoknál, akik a te meccseiden trollkodtak.
RichardLawl (EUNE)
: Kösz brácsa, csak akkor nem értem miért kell tele spammelni a klienst vele ,ha majd később jön be.
Mert most az egész évre tervezett dolgokról beszéltek, nem a jelenleg is aktív tartalmakról. Skinek, champek, reworkökről is beszéltek mégse jelenti, hogy már benne is vannak a játékban, csak tudják az emberek, mi fog jönni.
Slyr (EUNE)
: Miért csak a Troll game élvezetes?
Az ilyen mindig változó. Lehet, hogy a csapatból meg azt gondolják te is troll vagy béna vagy, pedig nem is. Általában ritka az, ha valaki szánt szándékkal, direkt trollkodik, de az látható is. Inkább csak peches, nem figyel eléggé oda, rossz napja van, earlyt elszúrta és issza a levét vagy csak tapasztalatlan. Persze ez az embert nem érdekli, de nem lehet mit tenni. Megpróbál beleadni amit tud, aszerint ami szerinte működhet, aztán lesz valami. Az ilyen játékokban csomó ilyen van. Nem beszélve arról akiknél még a net is elmegy, vagy hirtelen tényleg égető dolog miatt kell ott hagynia a játékot. Meg kell ezzel békélni, mert a Riot nem fog "büntető csoportot" kialakítani, marad a gép.
RichardLawl (EUNE)
: Ranked 2019
Csak utána kell kicsit olvasni és meg is tudod, hogy először csupán Korea és Észak-Amerikában tesztelik a dolgot, majd később jön be a többi szerverre is.
HΣLIΘS (EUNE)
: Csak nekem nem lehet teljesíteni a 29. napi küldetést? (Öljetek meg 3 sárkányt a csapatoddal).
Vagy játssz két Nexus Blitzet Bilgewateri hőssel és ugyanúgy megkapod a jutalmat.
kalamona90 (EUNE)
: Itt van lassan az év vége. Ti kitt látnátok legszívesebben a rework listán?
Teljes reworkök terén ami biztos, hogy jövőre jön Kayle/Morgana egyszerre, majd valamikor Pantheon és Mordekaiser, még 2019-ben. Viszont sok hős van ezen a hivatalos listán, csak nem tudni mikor kerül rájuk sor, mint pl Volibear, Cho'Gath, Corki, Kog'Maw, Nocturne, Fiddlesticks stb. Én egy Corki, Kog'Maw, Nocturne-nek örülnék. Mini reworkökben nem tudom, abból sok van (most például jön nemsokára Karma), de inkább az "Ezreal" szintű mini rework kéne, mert pl Veigar, Kennen is elég rendben van képességileg, de vizuálisan elég szegényes. Azonban elvileg a Riot nem lett elégedett ezzel, szóval ezeket szünetelteti.
Sifhu123 (EUNE)
: 19.-én még el fogadják a süteményes képek be küldését?
Persze!
Araize (EUNE)
: Részvétért jár valamiféle nyeremény?
A sütés, főzés öröme. ^^ :D
Nemin (EUNE)
: A Fórum 1500 leggyakoribb szava
Yasuo nem maradhatott ki. Dicső 702. hely. :D
: Darius sebzéskiosztás megnövelése
Épp most mentem Darius ellen. Hárman neki mentünk egy 3/3 statos Dari ellen max élettel, és csak triple kill lett neki, úgy, hogy maradt fél HP-ja. ^^
: https://universe.leagueoflegends.com/hu_HU/story/popstars-lyrics/
Tudom, de attól még nem baj, hogy én is lefordítottam. :( :D Más-más megközelítés. + a linkben a fele koreai
Norbertxx (EUNE)
: K/DA Akali (ötlet)
Imáid meghallgatásra kerültek. ;) https://www.instagram.com/p/Bp7nU80gPQf/?utm_source=ig_web_button_share_sheet&fbclid=IwAR3BIe3-NcVe0EHIijJg_CmcgpTvjD4RrWgnBw7yXF1ALZRbVNL3IZsCY0w
Riot hozzászólás
Nemin (EUNE)
: Két javítás: >az összes képességének maximális CD-je csökken X másodpercre. Csak az alapképességek CD-je csökken és nem másodpercre, hanem másodperccel. >A többi képessége változatlan marad. Az E is megváltozik. Lényegében a nagy pajzs, ami eddig elveszett, ha kevés emberre nyomtuk a képességet, most sokkal effektívebbé válik, mivel egyenlően fog megoszlani a jelen lévők között. Ergo, ha tegyük fel 500 sebzést véd le a pajzs, akkor két ember 250-250-et kap, míg ha ugyanezt mondjuk négy ember között nyomjuk el, akkor 125-125-öt.
Az első true, a másodikat igazából nem számítottam olyan nagy változásnak. Az inkább értékváltoztatás, de már mondható az is kivételesnek.
Riot hozzászólás
: Ki Evelynn magyar szinkronhangja?
Itt megtalálod őt, és mindenki mást is. :) https://m.youtube.com/watch?v=9WNgdC0u1Rg
: Riot games, new low.
Röviden leírva, amitől betelt nálad a pohár az, hogy az új event alatt a kliens használhatatlan. (+ hogy milyen lett a játék az évek alatt, de abba most ne menjünk bele) Igazából részben érthető, de hiába a kirohanásod, mivel nincs magyar Riotos, így az üzeneteddel annyit értél el, hogy néhányan felpontoznak, néhányan beszólnak neked és ennyi. Viszont egy dolog biztos és abban igazad is van. Az, hogy a kliens "szinte" minden új eventnél bebuggol, itt főleg a questekre/rewardokra értve, de van, hogy champeket/skineket nem lehet játszani, vagy épp az esemény marad el, csúszik (Saját bolt/Clash) az valóban nevetséges, hisz tényleg nehezen lehetne elhinni, hogy a Riot képtelen erre kellően felkészülni úgy, hogy tudja mi várható. Persze mindenki hibázik, de amikor már "szinte" mindig megtörténik az már nem jó dolog. Ettől függetlenül eddig az event alatt nekem még nem buggolt a kliensem, csak szimplán lassú.
Nemin (EUNE)
: Mit szeretnétek a fórumon látni?
Sajnos ez jelenleg szerintem egy nagyon nehéz vállalkozás. Maga a tény, hogy nincs magyar Riotos sokat ront a helyzeten. Azzal szerintem tisztában vagyunk, hogy ez nem az adminok, vagy bárki más hibája itt a fórumon, de a tény akkor is tény marad. Riotos nélkül egy csomó témalehetőség kiesik, hisz az üzenetek nem jutnak célba, csak magunk között tudjuk ezt megbeszélni, ami jó, de változtatni nem fog. **Nézzük meg közelebbről, mi is marad akkor:** * **Fórumos játékok: **Például találós kérdéses, történetmesélős, válaszolgatós, gondolkodtatós játékok. Ezek régen még éppen mentek, mivel pont megvolt a minimális aktivitás a játékoknál, ám mára ez nincs meg. A játékra hívó témák ma már nagyon hamar meghalnak, tekintve, hogy nincs közösség, aki aktívan játszani szeretné. * **Versenyek/Eventek/Események:** Ezekkel az a baj, hogy hiába jók, csak évente párszor lehet alkalmazni. Nem lehet minden második hónapban új versenyt indítani, egyrészt a zsúfoltság, másrészt a magyar Riot, ezáltal a nyeremények hiánya miatt. Jelenleg csak egy lassú procedúra árán lehet ezt megtenni, ami évi 1, 2 alkalomra szűkül. Szintén hasonló cipőben jár a LoL-ra hívó versenyek, amik nyeremény híján már nem is olyan vonzó. Természetesen a saját zseb, vagy a támogató szerzése lehetőség még ott van, de ez már más tészta. * **Vitatémák:** Még ami a legéletképesebb. Viszont ez is nehéz, ugyanis nem elég egy jó téma. Azt megfelelő minőségben és levezetéssel kell tálalni, hogy abbol komoly diskurálás születhessen. Arról nem is beszélve, hogy sokszor még ez sem elég, mivel ha az itteni embereket nem fogja meg a téma, akkor megy az egész a süllyesztőbe. Ehhez kevés az aktív tag, valamint sokan nem szeretnek regényt írni/olvasni. * **Segítségkérő témák és Panaszkodótémák:** Ez a kettő, amire jelenleg ez a fórum alkalmas. Ha valakinek technikai, vagy játékbeli konkrét kérdése van, arra választ kap, viszont ezzel együtt ez ki is merül, nem lesz belőle semmi plusz a fórumnak. A panaszkodás pedig mint mindig virágkorát éli, ami alatt még lehet is hosszan elbeszélgetni. Sajnos jelenleg ez az egyetlen témakör, ahol hosszabb beszélgetések folynak, de épp ez az, ami a legkevésbé hiányzik. Max néha lehet nevetni vagy szörnyülködni egyes embereken. * **Egyedi témák:** Ide tartoznak azok, amikor valaki egyéb érdekességeket közöl, mint például Nemin listái, vagy valamiféle program amivel ezt meg azt lehet elérni. Ezek jók, de ritkák, mivel ilyeneket nem lehet mindig kitalálni, így csupán időszakonként hoznak színfoltot a helyre, de mivel nagyon kevés az aktív tag, nem is látunk ezekből sokat. * **Rajongói alkotások:** Saját hősötlet, rajzok vagy videóbeszúrás. Sajnos ezek sem profitáló témák. Persze a dicséretek mennek, vagy éppenséggel a tanácsok, de ezzel kifullad, nem lesz tőle semmi több. Konkrétan az ember joggal nem akarhat a fórumra jönni, hisz ha a fenti témákat nézzük egy Facebook csoportban például simán működhetnek. Oda ezerszer több hozzászólás jön, éppen ezért nem értené az ember, miért akarjon itt beszélgetni, mikor máshol sokkal könnyebb. Egy szó, mint száz a fórumnak volt jobb időszaka is, és akármilyen nehéz, vagy szomorú belegondolni, Rioter nélkül (attól ami miatt hivatalosabb volt, amit csak ez a fórum tudott nyújtani) nagyon nehéz az aktívságot megtartani. Olyan dolgok kellenek, amik ide vonzzák az embereket és itt lehetősége van olyan dolgokra, amit például a facebookon vagy a discordon nem. Ehhez viszont ugye nem elég a jó ötlet, emberek is kellenek, hogy el tudjon indulni, plusz reklámozni, hogy jöjjenek. Remélem valamikor sikerül kilábalni és kicsit újra felvirágoztatni a helyet.
: Üdvözlet! Lehet egy olyan kérdésem hogy van valami elérhetőségetek nektek szerveződnek ahol lehet kérdezni? Előre is köszönöm.
Itt tudsz: lolversenyek@gmail.com
Gabor3 (EUNE)
: Fórumjáték: Fedezd fel a világot!
...nincs táj, ahol én még nem jártam, nincs oly vidék, amit nem láttam. Én feloldozást ajánlok, de cserébe egy szívességet várok. - Miféle szívesség? - kérdezte a bajnok. - Mikor megtalálod szíved választottját, hívj meg esküvődre, had mulassak, had lakomázzak én is. E csekélyke árért cserébe most azonnal Fortuna kegyeltjévé válhatsz. - mondta mézes mázosan a tengeri fenevad. Az ember elgondolkodott. A lény ajánlata igen csábító volt, ám rossz előérzete támadt. Testvére mindig mondta neki, hogy sose bízzon meg egy idegenben, üzletet pedig csak akkor kössön, ha teljesen biztos annak sikerében...
: ...A falka vezérhíme kiugrott az ablakon, nem törődve a szilánkok okozta fájdalommal, s megállt Bajnok előtt. Egy kis ideig Bajnok halvány félelemmel a szívében nézett vissza a farkasra, aki bár támadóhelyzetéből nem tágított, mégsem mozdult. Végül a farkas felől hang szökött, s bár Bajnok nemtudta, de csak ő hallotta: - Ritkán látni errefelé hozzád hasonlókat, ember. Miért jöttél a biztonságos civilizációdtól ily messzire?....
... - Hogy megtaláljam az utam. - nyögte ki a bajnok, aki elcsodálkozott a beszélő farkas láttán. Alaposabb vizsgálódás után észrevette, hogy az állat szájából kéken fénylő bájital csordul ki. - Itt viszont csak a halál vár rád, buta ember. - majd neki ugrott az embernek, aki szinte gondolkodás nélkül előrántotta bicskáját. Döfés hangja hallatszott, a farkas ugyanis épp beleugrott a kés élébe, majd a földre rogyott. A vezér vesztétől a többi farkas azonnal elmenekült...
S3dy (EUNE)
: Gabor3 kedves üzenete felém: mekkora egy bunkó paraszt vagyok :( pedig csak szántok vetek
Csak elfelejted írni, hogy a másik téma megnyitása után te rögtön oda betrollkodtál, én pedig kissé rosszkedvemben mondtam ezt neked. Konkrétan rosszul esett, hogy próbáltam elindítani egy játékot, és te meg egy gyerekes megnyilvánulással trollkodsz. Az pedig elég gerinctelen húzás, hogy egy törölt téma törölt üzenetét publikálod később.
Gabor3 (EUNE)
: Fórumjáték: Fedezd fel a világot!
...az egyik kitaposott ösvényen, ugyanis látta, hogy vihar közeleg, menedéket kellett keresnie. Már éppen rákezdett az eső, mikor a erdei út szélén meglátott egy elhagyatott, romos házat, amiből morgás szűrődött ki. Óvatosan megközelítette a viskót, majd benézett az egyik ablakon, mikor farkasokat pillantott meg, akik egyből észrevették a hívatlan vendégüket...
S3dy (EUNE)
: egy szakadékhoz, amibe lezuhan és szörnyethal!!!
Mivel két helyen is szabályt sértettél, így ez a hozzászólás érvénytelen. :/
Riot hozzászólás
Riot hozzászólás
Szabi1 (EUNE)
: Cassiopeia mini-rework ötlet.
Cassiot már kétszer reworkölték, szóval kizárt, hogy hozzányúlnak több évig. :D
Riot hozzászólás
: Esetleg nem lehetne megkérni egy másik zsűritagot vagy szervezőt, hogy segítsen be neked, amíg fent áll a probléma?
Jelenlegi állás szerint pár napon belül megoldódik a probléma, úgyhogy elvileg nem csúszik sokat.
markov94 (EUNE)
: Nem siettetni akarok, csak érdeklődnék, hogy kb mikor lesz a szavazás és a művek megtekintése? :) {{summoner:31}} {{champion:1}}
Technikai okok miatt picit csúszik. A gépem úgy döntött a lezárás előtt fél héttel megy teljesen tönkre, szóval most várom, hogy visszajöjjön a szervízből. :/
DannyT (EUNE)
: Ellenfelek 2018 esemény
Igazából egyik se jó vagy gonosz ebben a skinben. Garen békét és rendet akar azáltal, hogy egy olyan világot akar, amiben nincs szabadság, míg Darius szabadságot követel, viszont gyilkolás és pusztítás útján. Egyik se helyes. Mindenesetre Garen, mint hős, szimpatikusabb, szóval mellette leszek.
ninaten (EUNE)
: Lenne egy kérdésem. {{champion:1}}, {{champion:163}} és {{champion:117}} hangjához lehet Héliumot használni? Én személyszerint nem ezeket a hősöket szeretném szinkronizálni, de kíváncsi vagyok, hogy ott is kell egy eredeti verzió/eleve nem elfogadható. Minden nevezőnek sok szerencsét c:
Szia! Nem használhatsz héliumot, mivel akkor külsős segítség által éred el maga a hangot, nem pedig te magad adod ki.
Riot hozzászólás
Gregori (EUNE)
: Köszi a választ! :D Értem, na és tegyük fel, (csak tegyük fel, ne úgy vedd, hogy így is lesz.. :D), hogy ügyes vagyok, esetleg a zsűri felfigyel rám. Ilyenkor már meg van annak az esélye, hogy akár komolyabban is meghallgassanak, és ha tényleg jó vagyok, akkor szinkronszínész lehessek idővel? Mert a részemről ez egy régi álmom lenne (ettől még lehet hogy borzasztó vagyok, sosem próbálkoztam még ilyennel, csak vonz a téma), és örülnék, hogyha már tényleg szakértők vesznek minket górcső alá, akkor valami folytatása is lenne a dolognak, és nem engednék el a csiszolatlan gyémántokat (ezt minden jelentkezőre értem, mielőtt beképzeltnek tűnnék.. :D).
Azért ez nem egy film vagy mese. :D Itt ilyen dolgok nem történnek. Ha egy szinkronszínésznek megtetszel, akkor is a legtöbb amit adni fog, hogy bíztatni fog a folytatásra, de a "szárnyai alá vétel" az elég lehetetlen. Ha az akarsz lenni, akkor meg kell érte dolgozni. Nagyon sok magyar hang már nagyon kiskorától az, így nekik ez nem volt olyan nehéz, de mint átlagembernek is van lehetőség. Egyrészt vannak szinkronstúdiós foglalkozások, ahol kipróbálhatod magad, lehet jelentkezni is stúdiokba meghallgatásra, de akár el végezhet az ember előtte egy színészsulit, hogy mégis megtanulja a legfontosabbakat, meglegyenek az alapok, a tudás, ami ide is kell.
Gregori (EUNE)
: Lehet én emlékszek rosszul, de a korábbi ilyen versenynél nem volt lehetőség arra, hogy a legjobbak/győztesek a későbbiekben szinkronizálhassanak 1-1 hőst a játékban? Vagy mi a célja a versenynek? Nagyon klassz lenne választott kinézetet kapni meg ilyesmi, de még királyabb lenne egy hős szinkronizálása, értitek! :D Egyébként az hátrány, ha olyan hőst választok, akihez nem illeszkedik a hangom? Vagy mindenképpen az a cél, hogy olyat próbáljak megszemélyesíteni, akivel a hangom is jobban tud azonosulni?
Nem, sose volt. A legeslegelején felröppent a gondolat, de már az első verseny indulásakor el volt vetve, mert nem volt engedélyezve. A játékba bekerülni amatőr hanggal nem lehetséges, mert a Riot minősítésbiztosítási rendszere nagyon szigorú és nem engedélyezi, rövid időre sem. A cél a szórakozás, hogy kipróbáld magad, hogy hivatalos szinkronszínészek értékeljék a munkádat és a nyeremény. Akihez csak kedved van. :)
Tovább

Gabor3

135. szint (EUNE)
Megszerzett pozitív szavazatok
Új téma létrehozása